Ezt a filmet lehet kritizálni morális síkon, és önmagában alkotásként is. A kettőt nagyon igyekeztem nem összemosni, de ez sajnos nem volt egyszerű, talán nem is sikerült maradéktalanul, ez az én gyarlóságom. Ennek ellenére most külön írok erről a két pillérről.Sajnos filmként elég harmatos a végeredmény, párszor fel is szisszentem a kringéstől, de többségében inkább csak untam, illetve azokat az elemeket próbáltam felfejteni, amiktől olyan az egész, mintha egy 20-25 évvel ezelőtti, enyhén traumatikus emlékű, művészieskedő magyar filmet néznék. A szarul kevert hang, a veretes tálalás, a vizuális jellegtelenség, a csikorgó párbeszédek, a kissé túltolt szenvelgés mind ilyen elemek. A szimbólumok is erőltetettek, a tiszavirágzást próbáltam többször megfejteni, de csak görcsös magyarázatokat találtam, a már itt letyón is megénekelt vérbe varrt párna, hát, hogymondjam, szintén eléggé nyekergő forgatókönyvi elem. Török-Illyés Orsolya jelenlétből profin hozza Pipás Pistát, de a film nem tud közel vinni hozzá: nem lesz misztikus, sem félelmetes, sem furcsa, sem rokonszenves. Valószínűleg ennél a sztorinál csak érdekesebbet lehetett volna kitalálni ehhez a figurához, és akkor sem kellett volna a függetlenfilmes takarón túl nyújtózni: pl. Pipás és a férje kapcsolata, vagy az, ahogyan a nő kapcsolatba került a későbbi megrendelőivel. Ezek mind játszódhattak volna egyetlen helyszínen, és elsősorban ugyanúgy dialógusokra épültek volna. Van benne egy nagyon szép snitt, amikor a csónakban ülő két szereplő vízre vetett árnyéka fodrozódik szét, az szépen el lett kapva.Na és akkor ott van a morális vetület. A közönségtalálkozón Török-Illyés Orsolya elmondta, ezzel mintegy alátámasztva a filmmel kapcsolatos korábbi híreszteléseket és pletykákat, hogy a forgatás előtt néhány nappal kapta meg a címszerepet. Az alkotók, az élen Goldberg Emília rendezővel, bátortalanul kezdték elhimihumizni az ügyet, nem említették meg Gazdag-Kötél Orsolya nevét, akinek tudomásom szerint rengeteget köszönhet ez a projekt (pl. az ő arcával pitchelték határon innen és túl a tervet), és éveket készült a szerepre, de még abba sem állt bele a rendező, hogy igen, ő az alkotói intenciói és intuíciói alapján váratlanul úgy döntött, lecseréli a főszereplőjét, mert úgy érezte, ez a jó döntés, ez szolgálja a filmet, stb. Ez utóbbi sem mentette volna fel ezt a magas szintű kibaszást, de legalább beleállt volna abba, amit tett. Ehelyett ment az elkenegetés, meg a diplomatikus bullshitelés, ami egy rettenetesen rossz üzenetet közvetít. Alapból 2026-ban ott kellene tartanunk, hogy akár függetlenfilm, akár NFI-s, akár kamufüggetlen valami, nem baszunk ki így azokkal, akikkel együtt dolgozunk. Ez senkivel szemben nem fair. Egy bizalmi kapcsolatról van szó, ami beláthatatlan károkat tud okozni valakiben, aki a szívét-lelkét belerakta egy melóba, aztán a forgatás előtt szó nélkül cserben hagyják azok, akiket alkotótársainak hitt. Más bizalmával visszaélni nagyon csúnya dolog, és nincs az a film, meg szerelemprojekt, ami legitimálja, hogy átgázoljunk másokon. És sajnos ettől érzem ezt a filmet nem csak szimplán nem jónak, de kifejezetten ellenszenvesnek.
Ehhez tényleg jobban illik a Tiszavirágok cím, mert az is biztos, hogy ez a sztori nem Pipásról, a 20. századi folklór figuráról, a nőkért kiálló sorozatgyilkosról és a transznemű férfiról akart szólni. Ehelyett a rendező kiválasztotta az életének legeseménytelenebb (ergo legköltségkímélőbben leforgatható) szakaszát, amiből egy vérunalmas és szépelgős emancipációs love storyt és börtöndrámát kerekítettek ki, amit egyedül Török-Illyés Orsi Pipása emel ki a teljes érdektelenségből. Viszont nálam extrán ellenszenvessé tette az egészet Gazdag Kötél Orsi utolsó pillanatos kikosarazásának undorító esete és az, ahogy az alkotók ezt a Q&A alatt egy vállrándítással elintézték, szóval őszintén elmehettek a picsába a középszerű filmetekkel együtt.
Nehéz szívvel írok erről a filmről, mert a stáb nagyon szimpatikus volt a számomra, és én is hibázhatok, írhatok hamisan. Olvastam a szinopszist, ezért tudtak körülbelül mire számíthatok, a végeredmény így is felemás lett a számomra.Pipás Pista története az utóbbi néhány évben talán már nagyobb felhajtás övezi, nagyrészt azért, mert szinte alig tudni valami bizonyosat róla. Férfiként élő, kvázi bérgyilkosnő a csongrádi tanyavilágban, aki a problémás férfiakat tünteti el az útból, és életét megannyi legenda övezi - tényleg filmért üvölt. Viszont ahogy Goldberg Emília is megjegyezte Veiszer Alinda kérdésére, hogy nem volt kétmilliárd forintja, így végül a bebörtönzése utáni néhány évet követjük, benne egy börtönbeli református papkisasszonyal kialakuló fiktív szerelemmel.Az elején sajnos látszódik a film olcsósága (most főleg az Itt érzem magam otthon után), viszont őszintén utána gyorsan eltűnt ez a zavaró érzés. A színészek szuperek: Stork Natasa ismét egy befelé fordulóbb, társadalmi gátakat leküzdeni vágyó, kissé neurotikus karaktert játszik, Török-Illyés Orsolya pedig Pipásként hitelesen tudja ábrázolni Pipást. A problémám abban rejlik, hogy a köztük lévő kapcsolat hiteltelenül szökik szárba: szó szerint egymásba szeretnek az első pillanatban, majd érthető módon erőteljesebb katarzis nélkül csordogál végig a filmen. Nem érezhető-látható átmenet, nem domborodik ki eléggé a tabu jellege: nem elég hogy leszbikus de ráadásul egy halálra ítélt, tanulatlan, napszámos gyilkos és egy református pap lánya? Nem állítom, hogy nem elég érzékenyen bánik a kapcsolattal (bár Stork Irmája különös módon fejtegeti, hogy csak két gyilkosságot bizonyítottak Pipásra és azok is biztos megérdemelték), de egy pillanatra sem érződik a kontraszt. Kivéve akkor, ha egy jóval hosszabb film hangsúlyosan harmonikus egysége lehetne, ahol a másik egység Földi Viktória és a Pipás élete lenne: a tanyavilág napszámos létének kegyetlensége, az egyszerűség, ahol a betegeskedő férj egy elintézendő probléma, mert nem tud elég pénzt hazahozni, ahol magából Viktóriából is azért lesz Pista, hogy több pénzt kapjon a munkáért. Azt a világot, amit ugyanekkor Móricz Barbárok címen örökít meg. Nekem is fáj, és tudom hogy pofátlan ezt leírnom mert nekem ez hiányzik a filmből, és ebből ezt-azt felvillant: Pipást rögtön az elején csaknem megerőszakolják a rabok, majd a női részlegben kinyomja egy kötekedő rabtársa szemét. Arról nem is szólva, hogy a női rabokat előszeretettel mustrálják és alázzák meg a börtönőrök.Ami viszont tetszett, az a rendszer talán egy kicsit eltúlzott korrupciója. Az elején csak krémessel és csokis süteménnyel történik ez, később már a csempészet miatt pénzzel lefizetés, és egy nagyobb szabású, a kormányzóig érő szívesség folytán létrejövő református templom is szóba kerül. Mi több, Irma is használja a korrupciót a céljai eléréséhez. És a tiszavirág-rajzás is tényleg éteri szépségű kép, óriási gratula a stábnak, hogy pont eltalálták a napját és fel tudtak venni hozzá felvételeket.Tényleg nagyon sajnálom hogy pont ezt a filmtervet kevéssé támogatták meg, sajnos nem egyedülálló módon sikerült megint mindenkivel kibaszni.
